VISSZA 

A 18 éves kézis, aki hozta a román meccset

A női kézilabda-válogatott szövetségi kapitánya, Németh András az Európa-bajnoki középdöntő első meccsén gondolta úgy, hogy ki kell próbálnia Tóth Gabriellát. Be is nevezte Klivinyi Kinga helyére. Végül a 18 éves mosonmagyaróvári irányító lett a meccs hőse, Szucsánszki Zita is áradozott róla, hiszen a hajrában duplázott, és kiharcolt mellé még egy hetest, valamint egy kétperces büntetést is.
Három lövéséből kettő pontos volt, a megkapott 17 perccel maximálisan élt. Az utolsó 10 percet 4-2-re nyerte Magyarország - a meccset 17-19-ről fordította meg 20-19-re -, Tóth abszolút meccset befolyásoló erő volt, akin egy pillanatra sem látszott a megilletődöttség.
Ráadásul valamelyest kényszerből is kellett lőnie, mert a többiekből már hiányzott a dinamika, Tomorin például annyira látszott a fáradság, hogy lépni is alig bírt lecserélése előtt. A játékos edzője, Róth Kálmán előre mondta, Tóth nem fog megijedni, sokkal vagányabb annál.
"Csak ösztönzött, hogy a románok kapusa, Ungureanu olyan jól véd. Mert így nekem kellett megmutatnom, hogy ő is sebezhető, és be is mentek a labdák. Azért küldött a pályára a kapitány, hogy bátran lőjek. Megtettem. A hetesnél nem volt semmi különleges, volt egy kis hely a védők között, oda befúrtam magam."
A magyar csapat adatlapján bővebben is bemutatják, ki ő, a kedvenc énekesnőjét pont úgy hívják, ahogy őt is.
FORRÁS: sportgeza.hu 2014.december 14.